Ne hagyjuk a fegyverek választását a burzsoáziára…

DIREKT AKCIÓ ÉS

INTERNACIONALIZMUS !

Egy nemzetközi plakáttal összefüggésben

* * *

1993. március 7-én lesz két éve, hogy proletár felkelés tört ki Irakban.

1991. március 7-e volt - elsősorban az iraki Kurdisztán területén- egy hosszú forradalmi folyamat csúcspontja, amely egész Irakot megrázta, és amely során a proletariátus fellépett mindenféle háború és a terület összes polgári erői ellen: Baath-titkosrendőrség, Köztársasági Gárda, nacionalisták, helyi és vallási hatalmak, stb. Ez a harc mutatta meg a proletároknak a világon mindenütt azt az utat, amelyet követniük kell, ha a háborúkat örökre el akarják törölni.

Azóta a nemzetközi burzsoázia mindent megtett azért, hogy a mozgalmat elnyomja. A nacionalisták, különféle irányzatú demokraták, humanitárius szervezetek, az ENSZ, a Baath-isták, a pacifisták, a vallások követői, stb. mind megtörésünkön fáradoztak. A proletárok lefegyverzésével és a nacionalista milíciákba való besorozásával szabotálták internacionalizmusunkat és hozzájárultak az állam helyi újjászervezéséhez a választások kiírásával. Kétségtelenül elnyomásunk további megnyilvánulása volt a nemzetközi média teljes hírzárlata az iraki társadalmi helyzetet illetően.

Ezt a lázadó folyamatot központi újságunk különböző számaiban hosszan tárgyaltuk. Részletes elemzés található francia nyelvű újságunkban, a „Communisme” (korábban „Le Communiste”) 33. számában („Háború vagy forradalom”), a 34. számban („Forradalmi defetizmus Irakban”) és a 36. számban („A proletariátus a nacionalizmus ellen”), és angol központi újságunkban, a „Communism” 7. számában („Háború vagy forradalom” és „Egy elvtárs vallomása: utazás Irakba”).

---------------------------------

Az iraki forrongás 1991. február 26-28 között kezdett konkretizálódni, eleinte azért, mert több ezer fegyveres dezertőr gyűlt össze, Baszra-ban és a szomszédos falvakban, aztán pedig már a központi államapparátus kezdte elveszíteni a helyzet fölötti ellenőrzést. Március 4-én a városban minőségi ugrás következett be ebben a folyamatban, amikor a Kuvaitból a visszavonuló harckocsioszlopok a rezsim szimbólumaira kezdtek lövöldözni. (A városban ekkor vált általánossá a felkelés.) Harcokra került sor Bagdad több munkásnegyedében is. Pontosan ezek a negyedek voltak azok, amelyeket a szövetségesek abban az időben bombázni kezdtek. Március 4-én, 5-én és 6-án a további városokra is kiterjedt a felkelés: Nasszírija, Amara, Nadzsaf, Karbala, Hila, Kut. A március 5.-i felkelés Ranijaban jelezte a lázadás általánossá válását más iraki régiókban. Március 7-én a felfegyverzett proletariátus Szulejmániában elpusztította a rezsim egyik legfontosabb erődjét. Március 8-án a felkelés Kalar-ra, 9-én Koya-ra, 10-én Shatlan-ra is kiterjedt. Március 11-én a proletariátus Erbil-ban is fellázadt, és másnapra az egész környék a kezükbe került. Az utolsó Baath ellenállást március 13-án Akra-ban, 14-én Duhok-ban, 15-én Zakho-ban verték le. Március 16-17-én lázadók egész hadoszlopai indultak el az összes győzedelmeskedő városból, hogy Kirkuk városát felszabadítsák, de a Baath párti légierő nagyon megnehezítette ezt a feladatot, aminek során a felkelő mozgalomból több ezren haltak meg. A mészárlások ellenére még további nagy csaták következtek, a felkelők kaszárnyákat foglaltak el, például az egész kurdisztáni régió katonai irányítása Szulejmániához közel. Végül a felkelés március 19-21-e között Kirkukban is győzedelmeskedett, de ez a város néhány nap múlva újra a Baath-erők kezére került.

---------------------------------

Teljes közösséget vállalva a harccal, amelyet osztályunk a világ e részén folytat, a nemzetközi kommunista igyekezet keretében, amellyel meg kívánjuk törni az iraki harcunkat körülölelő elszigeteltséget, megjelentettünk és terjesztettünk egy nemzetközi plakátot a felkelés kitörésének második évfordulójára.

Ez a plakát „Internacionalista proletárok” aláírással (lásd a szöveg végén), kimondja, hogy a nacionalizmus, patriotizmus, pacifizmus, parlamentarizmus és - különösen manapság még inkább - a többek között az ENSZ által irányított nemzetközi „humanitárianizmus” nem más, mint egyetemes fegyver a proletariátus elnyomására.

A plakát különböző nyelveken (angol, spanyol, francia, kurd, arab, német) került kiadásra és terjesztésre az IKCS elvtársai, más közeli kapcsolatok és különböző országbeli csoportok által. A plakát különböző kapcsolatok és proletárcsoportok segítségével került Anglia, Franciaország, Németország, Spanyolország, Irak, stb. városainak falaira. „Ennek a kezdeményezésnek a során”, ugyanazt használva, mint az alul közölt plakát („Ez a plakát egy nemzetközi kezdeményezés során készült számos csoport által, amelyek egy specifikus név mögött gyűltek össze: INTERNACIONALISTA PROLETÁROK.„), egy hasonló akcióra került sor Quebec-ben. Mindazonáltal a quebec-i akció során az elvtársak ragaszkodtak ahhoz, hogy a plakátot saját aláírásukkal és saját jelszavaikkal terjesszék, sajnálatosan így kifejezve saját partikularizmusukat, ahelyett, hogy a nemzetközi kommunista akció közös tartalmát erősítenék, amely homogén osztályérdekeinkből nőtt ki. Itt kifejtenénk, hogy ma életbevágóan fontos a partikularizmus minden formájával szemben közös érdekekkel rendelkező harci közösségként fellépnünk, nemcsak mint különböző csoportok puszta gyűjtőhelye, hiszen a tőke azért kényszeríti ránk folyamatosan ezeket az áramlatokat, hogy a proletariátust megossza.

---------------------------------

IRAK 1991. március 7.

AZ ISMERETLEN FELKELÉS
Két évvel ezelőtt Irakban a győzedelmes kapitalizmus koalíciós erői, háborúban az új világrendjük megvédéséért, átélték a világ minden gazdagját kísértő régi látványosságot: a proletariátus támadó és harci autonómiáját.

A surák (autonóm népi szervezetek) felállításával és mecsetek, városházák, börtönök, rendőrállomások, bankok és üzletek megtámadásával, ezek „a semminél is kevesebbek”, akikbe úgy gondolták örökre belesulykolta minden Állam, voltak azok, akik fellázadtak. Így mutatták meg az egyetlen útját a háború, kizsákmányolás és elnyomás megszüntetésének egyszer és mindenkorra. Legyenek azok hagyományos fegyverek, mint tegnap, vagy digitalizált bombázások, mint manapság, mi mindig halálos csendre vagyunk kárhoztatva.

A 700 000 halott halálos csendjére.

Most, 1993. március 7-én a bombák tonnáit ideiglenesen a demokraták/nacionalisták emberbaráti segítségnyújtása váltotta fel. Ezek a keselyűk tovább játsszák a Tőke őrzőinek szerepét a jótékonysági, vallásos, pacifista, ENSZ, stb. szervezeteken keresztül. Ne hagyjuk, hogy demokráciájuk bolonddá tegyen minket: egy kurd parlament még parlament marad, egy bosnyák állam még állam marad. A kapitalizmus, legyen bármilyen színű vagy nyelvű, mindig kapitalizmus marad, azaz háború.

Le Quebec-kel! Le Irakkal!

VILÁGMÉRETŰ TÁRSADALMI FORRADALMAT!

 Szabadelvűek, 1993. Március 7.

---------------------------------

Hangsúlyozni szeretnénk, hogy manapság milyen nagy jelentősége van a nemzetközi burzsoá koalíció jelenlétének és tevékenységének Irakban: a különböző érdekek ellenére, a súlyosan megrendülő polgári rend megvédéséért mindig képesek példaszerű akcióegységet létrehozni. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy ezt, illetve a tőkét tekintve saját harcterünk, az internacionalizmus elismerése nem csupán egy alternatíva a sok közül vagy helyi akció mellérendelt jelzője, hanem a proletariátus életre-halálra szóló kérdése.

oOo

Csak a proletár harcon és a nemzetközi tevékenységen keresztül lehet megérteni a kapitalista világot, mély társadalmi antagonizmusát és a tőke elpusztításának elkerülhetetlenségét. Ezen a harcon, a közvetlen nemzetközi tevékenységen kívül nemzetköziségről beszélni csak illúzió lehet. A proletariátus nemzetközi jellegét hangsúlyozni értelmetlen, ha nem nyilvánul meg következetesen a közös nemzetközi akció formájában, melynek célja, hogy minket az egész világot átfogó egyetlen erővé, a világméretű Kommunista Párttá szervezzen.

Ezért hangsúlyozzuk gyakran a proletariátus egyetemességét, hogy mi egy nemzetközi osztály vagyunk és ellenségünk mindenütt ugyanaz. A burzsoázia teljes ereje pontosan abban áll, hogy a proletariátus harci körülményeinek egyetemes jellegét tagadja (a világmédia összehangolt tevékenységén keresztül), minden felkelésnek valami különös tartalmat adva.

De a proletariátus nemzetközi természetének tagadása nem csak "elméleti" szinten történik, hanem konkrét formákat ölt és úgy strukturálódik, hogy a burzsoázia számára leginkább alkalmas területet biztosítsa a proletariátus szétveréséhez. Vagyis a burzsoázia azzal, hogy sikerül elfeledtetnie a proletariátussal, hogy egyetlen egyetemes osztályt alkot és azzal, hogy a legalkalmasabb területre kényszeríti az összeütközést, képes irányítani a háborút, ahova küld minket: a burzsoázia egyesített nemzetközi erőiosztályunk elszigetelt tevékenysége ellen, erre vagy arra a területre korlátozva.

Ahhoz, hogy ezt a terepet, saját terepét ránk tudja kényszeríteni, a proletariátust országról országra izolálni tudja, a burzsoázia különböző módszereket használ: szétzúzza a különböző országok proletariátusa közti közvetlen kapcsolatot, hadjáratokat indít, hogy a harcokat meghamisítsa, a minimumra csökkentse és bemocskolja, így szakítva el még könnyebben a proletárokat társaiktól, blokádot, fehér terrort alkalmaz... A polgári politika a proletariátusért, tipikus szociáldemokrata politika, egy még sajátságosabb formában tartja minden ország proletariátusát a határok között, „nemzetközi” tevékenységét csekkek és táviratok küldözgetésével, távolsági, közvetítő, petíciós „szolidaritási” akcióvá változtatja. A szociáldemokráciának mindig rendelkezésére áll javaslat az „internacionalizmusra”, hogy a proletariátust megakadályozza „saját” állama ellen vívott harcában.

Nézzük e vonatkozásban a történelmi tényeket:

Az 1917-23-as harci hullámot a forradalmi fejlődés addig sosem volt általánossá válása jellemezte: Európától Közel-Keletig, Latin-Amerikától Indiáig, a forradalmi mozgalom átlépte a nemzeti határokat és mindenütt a világon visszhangzott a proletariátus nemzetközi szervezete létrehozásának a követelése. A Kommunista Internacionálé (KI) kétségtelenül megpróbált válaszolni a burzsoázia azon szándékára, hogy az oroszországi proletariátust elszigetelje. Ez a részleges válasz többek között különböző szabotázs és nemzetközi akciók formáját öltötte az oroszországi proletárok ellen küldött hadseregekkel szemben. A KI létrejötte és 1919-es kiáltványa hozzájárult a nemzetközi lázadó mozgalom intenzívvé válásához, ahol is a proletariátus forradalmi harcot vívott „saját állama”, „saját burzsoáziája” ellen (Németország, Magyarország, Bajorország, Ausztria, Portugália, Brazília, stb.). A KI (a bolsevikok történelmi felelősségét félretéve) ennek ellenére mégsem szakított ténylegesen a nemzeti pártok szövetségének szociáldemokrata elképzelésével. Minden nemzeti kommunista pártot (néhány kivétellel, mint a KAPD – Kommunistische Arbeiter-Partei Deutschlands/Németországi Kommunista Munkáspárt) a „nemzeti” harcok alapján kialakult vélemények véletlenszerűsége/eshetősége diktálta, ez olyan gyengeség volt, amely lehetőséget adott a burzsoáziának a forradalom megfékezésére, majd leverésére. A burzsoázia nemzetközi erői nemzetről nemzetre, harcról harcra szövetséges erőikkel ki tudták kényszeríteni a háborút. A burzsoázia ereje abban a lehetőségben rejlik, hogy azon a terepen harcolhat, ahol történelmileg a legerősebb: egy nemzet keretein belül, ahol az erőviszonya helyi proletariátus és a nemzetközi polgári erők között alakul ki. Pontosan, amikor a proletariátus megmutatta internacionalizmusát, amikor osztályunk felvázolhatta közös és nemzetközi válaszát a társadalmi harcban, akkor érezte a burzsoázia magát a leggyengébbnek. Így volt ez azoknál az akcióknál is, amelyekkel a nemzetközi proletariátus az 1917. októberi oroszországi felkelést támogatta, ledöntve a burzsoá információs blokádot, meghosszabbítva a forradalmi defetizmust és megállítva a háborút, következetesen a direkt akció különböző szintjein.

Mindazonáltal ezen összefüggésben számolni kell azokkal a nehézségekkel, amelyekkel a lázadó mexikói vagy oroszországi proletárok szembeszálltak, még pedig, hogy hogyan közvetítsék a határokon túlra a történtekről szóló információkat. A mexikói (1910-14) és az oroszországi (1917-19) proletárfelkelést az egész világon mindenütt egyszerű diktatúraellenes népfelkelésnek mutatták be. A szociáldemokráciának erre a célra is volt kész elmélete: az elmaradt országok elmélete, ezen országok polgári és/vagy „proletár” forradalmának szükségszerűségéről a polgári demokratikus feladatok végrehajtásának érdekében. Ez az ideológia nemcsak arra vitt ál-anarchistákat és más szociáldemokratákat, hogy a mexikói és az orosz felkelés proletár jellegét tagadják, de ahhoz is vezetett, hogy azok a szervezetek, akik szakítottak a II. és III. Internacionáléval, pl. a KAI, ezt a kérdést tekintve mélyen megzavarodjanak.

Ha ábrázolni akarjuk, amit leírtunk, és ha azt vesszük mi forog kockán jelenleg Irakban, akkor láthatjuk, hogy a burzsoázia érdeke: osztályunk mindenféle megmozdulása ellen harcolni, egyetlen területre elszigetelni és bevetni ellene összes nemzetközi erejét (kurd nacionalisták, szövetséges erők, ENSZ, humanitárius és vallási szervezetek, stb.). Ez alkotja a tőke reprodukciójának politikai-katonai erejét, amelynek célja, hogy osztályunk homogenitásának minden megnyilvánulását elpusztítsa, megtámadva minden kifejeződésünket. A magunk oldalán nehéznek találjuk egyetlen egyesült erőként cselekedni, míg ellenségeink egy pillanat alatt képesek egyesíteni minden erejüket, hogy szétzúzzanak minket, amikor ez szükségesnek bizonyul.

Minden tevékenységünknek - igazolva magunkat világ proletariátusként – annak az elszigetelésnek a megtörését kell megcéloznia, amellyel a burzsoázia megkísérli, hogy iraki harcunkat korlátok közé szorítsa. Minden energiánkkal azon kell lennünk, hogy az ezen a területen folyó direkt akció az egész világra kiterjedjen. Meg kell szüntetnünk az elszigeteltséget, képtelenné kell tenni a burzsoáziát, hogy néhányunkat elszigeteljen, miközben osztálytestvéreink közönyösek maradnak máshol.

Most jobban kell, mint valaha igazolnunk iraki harcunkat a világ proletariátus harcának egy momentumaként. Egyetlen testként, egyetlen osztályként kell megmutatni magunkat, melyet a nemzetközileg ránk kényszerített életkörülmények, de leginkább a bérmunka eltörléséért vívott világméretű harcunk egyesít.

Sajnos még az alapelveinkkel állítólag egyetértő elvtársak között is találkozunk óriási értetlenséggel.

Rengeteg nehézségbe ütköztünk a közös plakát létrehozása során. A jelenlegi szektáns időszakhoz igazodva szervezeti ellenállásba, amely a plakát készítésétől és terjesztésétől való vonakodásban vagy a plakát csoportként való aláírása iránti felelősségvállalás téves megítélésében nyilvánult meg.

Néhányan még az információkban is kételkedtek, melyeket elvtársaink adtak. Többen bizonyítékokat (?!) követeltek állításainkra, mások egyszerűen tagadták az iraki felkelés proletár jellegét, vagy csak azon információkat fogadták el, amelyeket a polgári sajtó is részben megerősített. A nagy elvi kinyilatkoztatásokon túl, mi itt mindebben az államnak való alávetettség példáját látjuk: a polgári média információit inkább elfogadják, mint amiket harcos hálózatunk nehézségek árán közölt velünk.

A feladatot illetően is értetlenséggel álltunk szemben, amelyet elszigetelt tevékenységnek tekintettek. Mindazonáltal lehetetlen megérteni ennek a nemzetközi kezdeményezésnek az értelmét, anélkül hogy ne helyeznénk a nemzetközi tevékenységünk, harci közösségünk és a kommunista nemzetközi akció szervezetének igazolása kontextusába további akciók keretében.

A feladattal kapcsolatban még azt is szeretnénk egyértelművé tenni, hogy nem egy „innen oda szóló szolidaritási akcióról” van szó, hanem az "itteni" és "ottani" nemzetközi proletariátus akciójáról, az „itteni” és „ottani” ellenséggel szemben.

Végül a korábbi félreértések mellékterméke az lett, hogy ezt a proletár és kommunista tevékenységet közvetítésként, egyik vagy másik proletárcsoport melletti egyszerű reklámhadjáratnak tekintették, és nem pedig ellentámadásnak a világburzsoázia összeesküdött akciója ellen osztályunk egyik területi frakciójának elszigetelésére, és így megtörésére.

Általában a proletáregység egy parlamentarista és föderalista koncepciójával nézünk szembe, amelyben a kapcsolatok a nemzetközi akcióegység elősegítése helyett saját egyediségüket hangsúlyozzák kijelentve, hogy minden csoportnak és egyénnek ki kell kérni a véleményét a számos szlogen vagy aláírás mindegyikéről; anélkül, hogy belegondolnának: ez a kongresszus - és konferenciakoncepció a Szociáldemokráciára jellemző, gyakorlatilag szemben áll a harci közösséggel, és elfogadni ezeket a kritériumokat több ezer bénító kommunikáció útján, akkor a harci közösség parlamentté válna (1).

---------------------------------

A nemzeti kurd parlament megválasztása döntő momentuma volt a világ burzsoázia osztályunk ellen elkövetett akciójának. Abban az időben ellenségeink nem szalasztottak el egy lehetőséget sem a provokációra és meghamísításra. A kurd és iraki média mindent elkövetett, hogy a proletárok fejében zűrzavart okozzon az internacionalista kommunista és a nacionalista álláspontok terén. A kampány csúcspontja kétségtelenül az volt, amikor  különböző nacionalista rádióadók bejelentették – naponta több alkalommal - , hogy az IKCS felszólított a kurd választásokon való részvételre. Ez ellentmond annak a ténynek, hogy a kezdetektől fogva, régióbeli tevékenységünk az összes nacionalista és az összes parlament ellen irányult. Még egyszer leszögezzük, hogy szervezetünk változatlanul a demokrácia és a nemzetek ellen jött létre, ahogy alapelveinkben is áll, és bármely személy vagy csoport valamilyen választási kampány és/vagy nemzeti reformfolyamat keretében minket idézne, az közvetlenül programatikus alapelveink ellenében cselekszik. Legjobb esetben is tévedésről, vagy álláspontunk meghamisításáról, de legtöbbször a Belügyi vagy a Honvédelmi Minisztérium provokációjáról lehet szó.

---------------------------------

oOo

Internacionalista kommunista csoportként a következő szituációval konfrontálódtunk:

Egyrészt iraki elvtársaink azt állítják, hogy az ő erejük a mi erőnk és épp ez a mi nemzetközi erőnk, amely a szövetséges ellenforradalmi erőket megakadályozza abban, hogy az állam helyi újra felépítését nyílt offenzívává változtassák. Még konkrétabban azt mondják, hogy közvetlen ellenségeiket (a kurd nacionalisták mindenféle irányzatát) az elvtársaink elleni szisztematikus támadásoktól az a tevékenység tartja távol, amit a IKCS és más internacionalista csoportok Európában végeznek, ez ugyanis sebezhetővé teszi a nacionalistákat.

Másrészt pedig, egy időben ezzel, megpróbálunk ilyen típusú közvetlen akciókat vezetni Európában és Amerikában. Habár közeli elvtársaink azt mondják erre, hogy nem látják értelmét ennek a tevékenységnek, nem bíznak információinkban. Egyetértenek, ha más aláírást is odatehetnek, vagy az egyik jelmondattal, de a másikkal nem. Ez a tevékenység számukra puszta propaganda, mely haszontalan a jelen helyzetben, mert manapság a proletariátust nem érdekli „itt”, hogy mi történik „ott”.

Röviden: amikor elvtársaink ragaszkodnak hozzá, hogy továbbra is nyomást gyakoroljunk a nacionalistákra, akkor nekünk több ezer szektáns, szervezet ellenes és individualista kifogással nézünk szembe, amelyek akaratlanul hozzájárulnak a világproletariátus avantgárdjának elszigeteléséhez és elvtársaink elnyomásához.

oOo

Összhangban a más internacionalista proletár csoportoknak tett felhívásokkal, a IKCS számos erőfeszítést tett, hogy az iraki területen folytatott tevékenységünket strukturáljuk és centralizáljuk összekötve a másutt folytatott tevékenységgel.

Szerény eszközeinkkel harcoltunk a terület különböző struktúráinak jobb centralizálásáért. Szembesülve Irakban a kommunikáció teljes hiányával (nincs nemzetközi posta és telefon összeköttetés) komoly erőfeszítéseket tettünk, hogy megtaláljuk a nemzetközi belső kapcsolattartás más módjait.

Figyelembe véve a területen tapasztalt események hatalmas nemzetközi fontosságát és a proletariátus állásfoglalásunkra gyakorolt befolyását, elhatároztuk egy új központi folyóirat megjelentetését kurd nyelven, összekapcsolva azt a központi folyóirat és a programorientációs tézisek megjelentetésével arab nyelven. Ha lehetséges, akkor más proletár csoportokkal együttműködve kiadunk egy helyi lapot "Az Internacionalista proletár" címmel, hogy a direkt akcióknak és a propagandának az iraki területen nagyobb keretet adjunk.

A különböző országbeli harcosok által végrehajtott plakátkészítést és terjesztést hasonlóképpen kell értelmezni. A kérdés nem az iraki proletárokkal való „szolidaritás” volt, hanem inkább ugyannak a harcnak, érdeknek, közösségnek, erőnek kifejezése a közös cselekvésben, a burzsoázia számára lehetetlenné téve, hogy „apránként” félresöpörjön minket.

Fontos számunkra, hogy különbséget tegyünk a hamis szolidaritás, ami a különböző országok munkásainak fiktív módón való összekapcsolásának látványos kommunikációja és a hatékony szolidaritás között, amely a közös harc eredménye.

Az olyan plakátok és röplapok, amelyek „itt” felszólítanak az „ottaniakkal” való szolidaritásra, együttérzésre, adomány- és aláírásgyűjtésre, levélírásra a kínzóinkhoz vagy segítséget kérnek a parlamenti képviselőktől egyáltalán nem zavarják a burzsoáziát, sőt támogatják például a szociáldemokrata politikát, amelynek az volt a szándéka, hogy mederbe terelje a proletár szükségleteket (pl. a bebörtönzött elvtársak kiszabadítása, az elnyomás visszaszorítása egy területen és az elvtársak harcáról szóló információ terjesztésének szükségessége). Ez lényegében polgári politika a proletariátus számára, mivel a Tőke elleni direkt akció szükségességét a burzsoáziával való együttműködéssé változtatja. Abszolút ellentétben áll ezzel a proletariátus direkt akciója, a kommunizmus a Tőke ellen. Ennek a cselekvésnek a része a röplapok és plakátok terjesztése, függően a tartalomtól és a formától, ha ez világméretű távlatba helyezve történik, és azzal a ténnyel összefüggésben, hogy a proletariátus csak egy módon képes szolidáris lenni osztálytestvéreivel: a „saját burzsoáziája” ellen vívott direkt akcióval. Ahelyett, hogy a másutt történő akciókkal való együttérzésre vagy annak csodálatára szólítanánk fel, a kommunista propagandának és agitációnak a célja a harc általánossá válásának lehetővé tétele és annak megmutatása, hogy itt és most az ellentmondás lényegében ugyanaz. Ha a proletariátus aktív más helyeken is, az nem a helyi sajátosságok eredménye, hanem a „mindannyiunkat” közvetlenül érintő általános okok. Ez azt jelenti, hogy „mi” tudunk és kell is cselekednünk. Plakátunk a bizonyíték, hogy az iraki proletariátus akciói megmutatták az egyetlen lehetséges módot, amellyel a háborúkat örökre el lehet törölni.

Nekünk iraki, iráni, angol, spanyol, német, francia, amerikai, stb. kommunistáknak ez a plakátozás több volt, mint egy plakátozás. Pontos és szerény kifejezése annak a világméretű erőnek, amivé a proletariátusnak célja megszervezni magát. A plakát egy időben a földgolyó különböző részein történő felrakásának, habár nagyon gyenge kísérletében a proletariátus társadalmi ellenségét egy kevésbé biztos pozícióba kényszerítette, mint amelyben az harcolni szokott. A nacionalista, humanista és egyházi szervezetek számára nincs is jobb tehát, minthogy „minden egyes proletárral” a „saját” kis nemzeti zászlaját illetően törődjenek (ez az, ahogy a burzsoázia látja).

Azzal, hogy a burzsoázia rá van kényszerítve, hogy a proletariátus direkt internacionalista akciójának futóhomokján harcoljon, képesek vagyunk megelőzni iraki harcunk szétzilálását, és felkészülni a jövőbeni harcokra.

Tehát nem plátói módon kell felszólítani a nemzetközi támogatásra, hanem - a proletár élcsapat minden szekciójának és a világ minden harcosának segítségével - politikai ellentámadást kell indítani a nemzetközi burzsoázia és azon kísérlete ellen, hogy a humanizmus és a nacionalizmus által elintézze néhány legjobb elvtársunkat.

Tehát még egyszer: ma az uralkodó defetizmus összekapcsolódik a szociáldemokrácia történelmi programjával, azért, hogy ennek a kezdeményezésnek a fontosságát tagadja. A szociáldemokrata politika lényege az ebben a konkrét kérdésben, hogy osztályunk, mint világméretű osztály gyenge tudatállapotát használja, hogy megsemmisítse a direkt akció minden lehetőségét és megossza a proletariátust azzal érvelve, hogy „minden országban objektíven különböző helyzetről” beszél, igazolásképpen az „itt és most” végrehajtható akció lehetőség elvetésére. A burzsoázia hallgatásra akarja kényszeríteni a proletariátust azáltal, hogy rákényszeríti a polgári közvetítési módokat (vagyis a tétlenséget) és bemagyarázza neki, hogy amit „itt” tesz annak semmi köze ahhoz, ami „ott” történik. Az egyetlen tennivaló a társadalom által a „szolidaritás” kimutatására felajánlott hagyományos csatornákat használni: „egy plakát az ottani helyzetről”, „egy plakát az itteni helyzetről az itteni embereknek”, egy tiltakozó levél, egy delegáció vagy egy kis pénz küldése…

A parlamentarizmus és direkt akció közti történelmi ellentét így játszódik le.

A parlamentarizmus és a demokrácia célja, hogy cselekvését maximálisan közvetítse, hogy elválassza a döntést a cselekvéstől és az elméletet a gyakorlattól, minden ország proletariátusának azt javasolva, hogy legális „szolidaritási” akciókat szervezzen…

A direkt akció és kommunizmus tábora pedig megpróbálja a közvetlen akciót ellenségével szemben erőszakosan alkalmazni, nem azonnali erőszak formájában (amennyiben az a vitatott nemzetközi plakátot illeti), hanem harcunk igazolásával saját területünkön, közvetlen nemzetközi harccal, harci közösségünk, közös létünk igazolásával, ami a burzsoázia számára elviselhetetlen.

Ha egy tucat ország proletárjai egységesen cselekszenek (a mai korlátok ellenére) és egy olyan akciót terveznek, amit közösen (ha lehet egy időben) ugyanazon ellenséggel szemben, az azonossággal szembesülve, ugyanazokért az érdekekért és célokért harcolva, az egy erőszakos ellentámadás a burzsoáziával szemben.

Tudatában vagyunk a különbözőségnek, amely az osztályunk által többé-kevésbé a világon elviselt agresszió és az ezekre a támadásokra való reagálás nehézségei között manapság létezik. Tisztában vagyunk vele, hogy ez a közös cselekvés, hasonlóképpen iraki harcunk centralizálása érdekében tett más közös tevékenységhez, csak egy kis része annak a rengeteg feladatnak, ami még ránk vár. Nyilvánvaló, hogy sokkal többet kell tennünk, az árral szemben, mint ezek a kezdeményezések azért, hogy megsemmisítsük ezt a minket fojtogató halálos rendszert.

Ennek ellenére és a nemzetközi proletár centralizáció szerkezetének tragikus hiánya kontextusában fontos, hogy hangsúlyozzuk: számos különböző hátterű elvtársunk kezdeményezte/elindította maguk centralizálását a szervezetellenesség és az uralkodó szektarianizmus irányával szemben. Így, együtt cselekedve megtapasztalhatták a proletariátus „Növekvő Egyesülésének” szükségszerű pillanatát, e halálos világ határozott eltörlésének szándékával.

Manapság jobban, mint valaha szükségünk van a gyakorlati direkt akció e közösségére. Láncszemei a közös tevékenységben kovácsolódnak, ezekből a láncszemekből fognak a proletariátus nemzetközi kommunista szervezetének magjai kinőni és az embertelen barbárságot lerombolni, aminek alá vagyunk vetve.

Éljen a világméretű társadalmi forradalom!

Viva la revolución social mundial!

Es lebe die soziale Weltrevolution!

Long live worldwide social revolution!

Vive la révolution sociale mondiale!

Note

1. Itt kell válaszolnunk a kezdeményezést felvállaló kommunistákat ért régi vádaskodásra. Nem tagadjuk a proletár harci közösségen belül a viták szükségességét, a fentebb tett megjegyzéseink alapján. Természetesen fejlesztenünk és centralizálnunk kell ezernyi nemzetközi vitát. De a nemzetközi cselekvés megbénítása annak ürügyén, hogy minden részvevőnek bele kell egyeznie minden egyes megnyilvánulásba vagy értekeznie kell a mozgalom minden lépéséről, tulajdonképpen lehetetlenné tesz bármiféle cselekvést, különösen egy olyan időszakban, amikor nincsen a cselekvést és a vitákat centralizáló folyamatos struktúra. Ahogy egy nagyon régi elvtárs mondta valamikor: egy lépés előre a mozgalmunkban sokkal fontosabb, mint egy tucat program. Marx és Engels nem várt konzultációra mindegyik kapcsolatukkal és elvtársukkal a közvetlen akció elindítása előtt, a nemzetközi mozgalom motiválása előtt, a Kommunista Kiáltvány megírásával és kiadásával 1847-ben.


Plakát :

Tegnap, az 1991. március 7.-i iraki forradalmi felkelés, a háború és az összes tőkés erő ellen, megmutatta a világ proletariátusának az egyetlen utat, amellyel az összes háborút örökre ki lehet iktatni.

A barikád túloldalán, mint mindig, most is egységesek a Tőke erői, hogy osztályautonómiánkat eltiporják.

Ma, 1993. március 7-én minden nacionalista, demokrata, pacifista és humanitárius szervezet folytatja a mozgósítást, hogy minket Irakban, Jugoszláviában, Szomáliában, El Salvadorban, stb. megtörjenek.

Nemzetközi segítség = a proletariátus lefegyverzése és elnyomása

Kurd nacionalisták = Baath Párt = ENSZ

Ha patrióta vagy, gyilkos vagy!

Le a kurd parlamenttel és minden állammal!

Társadalmi világforradalmat!

Internacionalista Proletárok


A demokratikus jogok és szabadságok semmi egyebet nem jelentenek, mint a tőkés társadalmi viszonyok jogi szentesítését, úgy hozva egymással kapcsolatba az embereket, mint áruk eladóit és vásárlóit, és különösen, mint a munkaerő áru eladóit és vásárlóit. Ez a jogi rögzítés a proletariátus, mint osztály gyakorlati tagadása. Az áruk tulajdonosai jogilag szabad és egyenlő felekként találkoznak. Csakhogy a szabadság és az árutulajdonosok közti egyenlőség e viszonyai valójában a burzsoázia és a proletariátus közötti viszony rögzítését jelentik, melyben a burzsoák a termelőeszközök kizárólagos birtoklói, a proletároknak pedig semmijük nincs a saját munkaerejükön kívül. Ami a magántulajdon uralma a burzsoázia számára, az a teljes kisemmizettség a proletariátus számára. Ideológiai mechanizmusként a demokratikus jogok és szabadságok megerősítik, és valóságossá teszik a proletariátus atomizálását, szétdarabolását szabad állampolgárok sokaságára, munkaerő-eladókra, akik csak akkor találnak vásárlót, ha munkaerejükre a tőkének szüksége van saját értékesüléséhez.

A demokratikus jogok és szabadságok a szabad és kölcsönös versenyt kényszerítik a proletárokra, akiknek választaniuk kell: vagy egyre több értéket izzadnak ki, vagy éhen halnak. A demokratikus jogok és szabadságok a kényszerítés eszközei, az erőszak és a zsarnokság eszközei, amelyek a demokrácia – tehát a burzsoá uralom – fontos fegyvereit alkotják.

IKCS, Programorientációs Tézisek. 12

oOo

„Ezt a küzdelmet szemlélve, nekünk, akiknek még ezután kell csak a magasságokba szítanunk a tüzet, mindenekelőtt kettőt kell megtanulnunk a szemünk előtt lefolyó eseményekből.

Először is azt, hogy az ellenforradalomban egységes a burzsoázia. Nem választják el még az ellentétes rablóérdekek sem. Míg a kalmárszocialisták, akik zászlójukra a burzsoázia megdöntése helyett, a konkurencia fojtogatásától menekvő kiskereskedők módjára: az élni és élni hagyni jelszavát írták, addig a burzsoázia nemzetközi egységbe tömörül a forradalom ellen.

A burzsoázia a felszabadulást megkezdő proletárokkal szemben rögtön nemzetközi lesz, annál inkább érdeke tehát a munkásoknak és a falusi szegénységnek, hogy nemzetközi egységgel védjék a maguk felszabadulását jelentő forradalmat… Másodszor azt kell megtanulnunk a sok forradalmi tanulnivaló közül, hogy nekünk mindjárt ott kell kezdenünk, ahol orosz proletár testvéreink a proletárforradalom kilencedik hónapjában tartanak. Minden várakozás, minden habozás és minden kímélet nélkül véglegesen végezni kell a burzsoáziával. Kímélet és kegyelem nélkül, mert minden kímélet és kegyelem csak proletárvérbe, munkáséletbe kerül az ellenforradalom folyamán. A munkásosztály nem tudja visszafizetni amúgy sem a burzsoáziának mindazt a vérszopó. kegyetlenséget, amelyet békében és háborúban egyaránt véghezvitt vele szemben.”

Szamuely Tibor: Tanuljatok az ellenforradalomból


OL.HU.7.6 DIREKT AKCIÓ ÉS INTERNACIONALIZMUS !