* * *

1900.
Irak mai területe a 16. századtól a török Ottomán Birodalom része. A hatalom a városokra épül, a vidék hagyományaiban a törzsi csoportok (1) dominálnak.

1914.
Megalakul a Török Olaj Társaság (Turkish Oil Company), - az Angol-perzsa olajvállalat (50%), a holland Royal Dutch Shell (25%), és a Német Bank (25%) részvételével, - amely engedélyt kap az olajkutatásra Moszul és Bagdad környékén.

1914-18.
Törökország Németország mellé áll az I. világháborúban, Anglia stratégiai érdekei és az olajmezők védelmében 1914 novemberében elfoglalja Bászrát majd később 1917-ben Bagdadot. A háború végére Irak legnagyobb része angol megszállás alá kerül. Ezzel megszilárdul a gyarmati irányítás „Angol Mezopotámiában”, britekkel a legmagasabb fokú közigazgatásban.

1919.
1919 és 1920 között állandó felkelések vannak Észak-Irakban, amelyekben sok angol katonatisztet és tisztviselőt ölnek meg. Ez az angol uralom elleni felkelés sorozat, nem nemzeti jellegű, mert a térség különböző törzsei osztoznak ugyan a „kurd” kultúrán és nyelven (2), de ekkor még nagyon kicsi az igény egy különálló kurd nemzetállamra. Aminek az összes kívülálló államhatalommal szembeni ellenállás lesz a következménye.

A RAF (3) kurd területeket bombáz. A repülők parancsnoka Arthur Harris (a későbbi „Bombázó Harris”, akinek jelentős szerepe volt a II. világháborúban Drezda elpusztításában) így dicsekedett: „Az arabok és kurdok tudják, hogy mit jelentenek a bombák és a háborús veszteségek, mivel 45 percen belül a legnagyobb város is eltűnhet és minden harmadik lakos meghalhat vagy megsebesülhet.

Gerald Loechmann ezredes (egy magas rangú angol tiszt) kijelentette, hogy az egyedüli bánásmód törzsekkel kapcsolatban a „nagyüzemi mészárlás”.

Winston Churchill angol hadügyminiszter így kommentálta a háborút: „Határozottan támogatom a mérges gázok bevetését a civilizálatlan törzsek ellen… Nem feltétlenül szükséges a legveszélyesebb gázok bevetése, olyan gázokat kell alkalmazni, amelyek óriási kellemetlenségeket okozva terjesztik szét az eleven terrort…”

Mások viszont azt bizonyították, hogy az ajánlott gáz „gyengéket és gyerekeket öl”, és tartósan károsítja a látást.

1920.
A háború után a győztes imperialista hatalmak megegyeznek, Anglia megkapja Irakot (valamint Palesztinát), Franciaország (aki olajérdekeltség fejében hajlandó volt lemondani területekről) pedig Szíriát és Libanont.

A Török Olaj Társaság összetétele a következőképpen alakul: Angol-perzsa (British Petroleum) (23,75%), Royal Dutch Shell (23,75%), Compagnie Francaise des Pétroles (23,75%), The Near East Development Corporation (USA) (23,75%), és Gulbenkian nevű olajbáró „Mister Five Percent” (ő segédkezett a koncesszió megszerzésében) (5%).

Az új iraki állam határait, és egyben az évszázad határkonfliktusainak színhelyét (pl. Irak-Irán) a nagyhatalmak hozzák létre. Az angol hatalom erős ellenőrzést vezet be, szigorúbban hajtja be az adókat, mint elődei és kényszermunka bevezetését tervezi. 1920 júniusában fegyveres felkelés tör ki az angol burzsoázia uralma ellen (az „1920-as Forradalom”) amely továbbterjed a dél és közép iraki területekre. A lázadók sorra támadják meg és foglalják el az angol helyőrségeket. Három hónap alatt az angolok elveszítik a vidék nagy része feletti ellenőrzést.

1921.
A felkelést az angol csapatok véres terrorral leverik, 9000 ezer lázadót öl vagy sebesít meg az angol hadsereg. Egész falvakat pusztít el a brit tüzérség, a lázadásban való részvétellel gyanúsítottakat pedig tárgyalás nélkül kivégezik. Egy beszámoló szerint a RAF ismét főszerepet játszik a lázadás leverésében „a levegőből rajtaütve géppuskázza le a falvakból menekülő férfiakat, nőket és gyerekeket”.

Anglia 1921. augusztusában, a közvetlen gyarmati irányítást egy remélhetőleg angol burzsoázia érdekeit szolgáló arab kormányzattal helyettesíti. Az új államszervezet alkotmányos monarchia, az élen Fejszál királlyal, amelyben a vezető pozíciókat, az irakiak töltik be, de a brit tanácsadók szava a döntő.

1922. október aláírják az első angol-iraki egyezményt, amelynek alapján Irak független státusú állam de jogait a Népszövetség mandátuma alapján Anglia gyakorolja.

1924.
Anglia „Munkás Kormánya” (4) szentesíti a RAF bevetését a kurdok ellen, beleértve a bombák és gázok használatát is decemberben Szulejmániában. Lord Thompson ír a „megdöbbentő” hatásról, ahogyan a rettegő „bennszülöttek” a sivatagi szomjhalálba menekülnek.

1925.
Moszul tartományt az újonnan alakult Irak államhoz csatolják, azzal, hogy Irak további 25 évig angol fennhatóság alatt marad, és hogy az esetleg feltárandó olajból Törökország ez idő alatt évi 10%-ban részesül.

1927.
A Baba Gurgur dombon lobogó „örök tüzek” (5) mellett felfedezik a kirkuki olajmezőket.

1929-ben a vállalat (TOC) Iraki Kőolaj Társaságra (Irak Petroleum Company IPC) változtatta a nevét.

1930.
Az iraki proletariátus sorozatos angol burzsoázia elleni lázadásainak, ellenállásának leszerelésére megkötik a második angol-iraki egyezményt. Az egyezményt úgy szövegezték, hogy kitűnjék „Irak teljes függetlensége”, ugyanakkor biztosították Angliát, hogy megóvhassa érdekeit. A szerződés egy sor politikai és gazdasági koncesszió mellett intézményesít egy „védelmi barátság” formulát, amely egészen 1958-ig marad érvényben. Két légitámaszpont létesítésével és az iraki külpolitikára való befolyásának fenntartásával az angol ellenőrzés lényegében csak formailag változott.

Az angol burzsoázia érdekeinek megszemélyesítője és kiszolgálója testesül meg Nuri asz-Szaid (6) személyében.

1931.
Általános sztrájk tör ki a hatósági illetékről szóló törvény ellen, amellyel új adóformát vezetnek be, - ez háromszor nagyobb terhet jelent, mint ezelőtt – és a munkanélküli juttatásokért. Munkások ezrei – köztük 3000 olajmunkás - vonul ki az utcákra, és egy részük összecsap a rendőrökkel. A város felett pedig ott lebeg a RAF, hogy sztrájkolókat és támogatóikat megfélemlítse.

1932.
Irak felvétele a Népszövetségbe.

1933.
Az Iparosok Egyesülete (szakszervezet) megszervezi az angol tulajdonú Bagdadi Elektromos Művek egy hónapos bojkottját. Válaszul a hatalom betiltja és a következő tíz évre illegalitásba kényszeríti a szakszervezeteket, és a munkásszerveződéseket, a vezetőket pedig bebörtönözi.

1934.
Az Iraki Kőolajtársaság megkezdi a Kirkuk-mezők olajának kereskedelmi exportját.

1935-36.
Szórványos lázongások robbannak ki, főleg az ország déli részén. Az ok; a kormány megpróbálja bevezetni a sorkatonai szolgálatot. A felkelés egyik központja a Jazidi közösség. A parasztokat a 1932-ben született Land Settlement Act elnevezésű törvény értelmében megfosztják törzsi tulajdonú földjeiktől, és egyéni tulajdonba veszik azokat. A lázadásokat a légierő bombái és a gyorsított eljárással végrehajtott kivégzések zúzzák szét. Ugyanekkor északon a „kurd” proletárok fognak fegyvert.

1936 őszére a felkelés már a hadseregen belül is érezteti hatását. A fővárosi helyőrség elfoglalja Bagdadot, és megdönti a kormányt. Az új kormányban „haladó” polgári erők is részt vesznek, és legalizálják a szakszervezeteket. Ebben az időben az országon sztrájkhullám söpör végig, sztrájkolnak a bászrai kikötőmunkások, a vasutasok, a nedzsefi takácsműhelyek proletárjai, és az állami alkalmazásban lévő munkások. A sztrájkok sajnos jelentős részben nacionalista felhangon, és többnyire a külföldi tulajdonban lévő üzemekben zajlanak. A sztrájkolók azt hiszik, hogy győzelmet arattak, mivel a kormány minden szépet és jót megígér, de igen keveset tart be közülük.

1935 tavaszán hatalmas felkelés tör ki a két agrárválság sújtotta tartományban Divanijjában és Muntafikban. A felkelők a közvetlen parlamenti választások és egyéb demokratikus követeléseken kívül a föld- és víz adó csökkentését követelik. De megszólalnak a törzsfők és a vallási vezetők is, akik saját hatalmuk kiterjesztése érdekében követelik a „nomád törzsek” földhöz juttatását, és a síiták bebocsátását az államgépezetbe. A tüntetők megrohanják a rendőrőrsöket, és a vasútállomásokat, elvágják az összeköttetést Bagdad és Bászra között. A felkelés "vezetői", tárgyalásba kezdenek a királlyal. A tárgyalások során a síita burzsoázia eléri a kívánt követelések egy részének teljesítését, ezzel ők befejezettnek tekintik a harcot. A proletárok tovább harcolnak. A felkelés alatt megalakul az Imperialista Ellenes Front Központi Bizottsága, amelyben számos demokratikus-nacionalista szervezet vesz részt így a „Kommunista Párt” (7) is. A bizottság a felkelés további "vezetése" érdekében létrehozza az Eufráteszi Irodát. Kidolgoz egy programot, amelyben (az iraki burzsoázia igényeinek megfelelően) többek között követelik az angol burzsoázia számára kedvezőbb angol-iraki szerződés hatálytalanítását, a külföldi olajkoncessziók feltételeinek megváltoztatását, az angol csapatok kivonását, a földek felosztását stb. A kormány hadsereg nyárra leveri a felkelést.

1936-37.
Bakr Sidki tábornok (Mussolini híve) iktatja be a háborús kormányt, és kezdeményezi a nyomást a baloldalra. Tiltakozó sztrájkokat szerveznek az országban (pl. Iraki Kőolajtársaságnál - Kirkukban és a Nemzeti Cigarettagyárban - Bagdadban).

1939.
Ghazi király autóbalesetben meghal. Sok iraki azt hiszi, hogy összeesküvés áldozata lett, mivel köztudott volt a király angol-ellenessége. Közben egy dühös tüntetésen megölik az angol konzult.

1940.
Rashid Ali az új miniszterelnök az angol-barát politikusok kárára. Az új kormány semleges álláspontra helyezkedik a II. Világháborúban, és visszautasítja Anglia támogatását, hacsak az nem hajlandó függetlenséget adni Szíriának és Palesztinának. Ezzel nyilvánvalóvá vált a német kormányzattal való kapcsolat.

1941.
Brit csapatok bevonulnak Bászrába. Az iraki kormány követeli, hogy azonnal hagyják el az országot. Anglia a harminc napos háború után, Irak megszállása helyett újra az őt támogatókat helyezi vissza a hatalomba. Az angol megszállás alatt életbe lépnek a haditörvények. Az arab nacionalista vezetőket felakasztották vagy bebörtönözték, több mint 1000 embert tárgyalás nélkül internáltak. Ennek ellenére az angol haderő nem avatkozott közbe, amikor Rashid támogatói pogromot szerveznek Bagdad zsidó lakta részén - 150 zsidót öltek meg.

1943.
Éhségsztrájk. Sugalmazza: a hiány és az áremelés. Leveri: a rendőrség.

1945.
A két éve tartó „kurd” felkelés elfojtása. (Musztafa Barzáni)

1946.
Kitör az angol ellenőrzésű Iraki Kőolajtársaság (Kirkuk) olajmunkásainak sztrájkja a magasabb bérekért és más juttatásokért. A munkások összecsapnak a rendőrséggel: július 12.-én egy tömeggyűlésen a rendőrség tüzet nyit és 10 embert öl meg. A következő hónapban az olajmunkások sztrájkba fognak az iráni kikötővárosban, Abadanban, válaszul az angolok még több csapatot küldenek Bászrába (iráni határhoz). Az iraki kormány elhallgattatja az ellenzéki lapokat (amelyek bírálják a katonai mozgást, és sztrájkra buzdítják a nyomdászokat és vasutasokat). A kabinet kényszerűen leköszön.

1946-47.
Sztrájkok és tüntetések Izrael tervezett megalapítása ellen.

1948.
Az angol csapatok visszavonultak Irakból, de fenntartják a jogot, hogy visszajöhessenek háború esetén. Január 16-án a Portsmouthnál megkötött szerződés utáni napon a rendőrség agyonlő 4 „diákot” a szerződés-ellenes tüntetésen. Ez felkelésre buzdít, amely „ugrássá” (közismerten al-Watba) válhatott volna. Fegyveres tüntetések és lázadások söpörtek végig az egész országon, amelyek nemcsak a tervezett szerződés, hanem az élelmiszerhiány és az áremelések ellen is szóltak. Pár nappal később több proletárt megölnek: a rendőrség tüzet nyit a vasúti munkások és a nyomornegyed lakóinak menetére. Január 27-én 3-400 embert öl meg a rendőrség és a katonaság, a tüntetők égő autókból emelnek barikádot. A kormány ismét lemond és elutasítja a szerződést.

Májusban 3000 munkás leállítja az IKT K3-as szivattyúállomását, és a magasabb bérekért sztrájkol. Két és fél héttel ez után a kormány és az IKT megvonja az élelmiszer és vízellátást a sztrájkolóktól, akik elhatározzák, hogy Bagdadig (250 km) vonulnak. Ez ma "nagy menetelés" (al-Masira al-Kubra) néven ismert. Az út menti kis falvak és városok lakosai védték és etették a sztrájkolókat, amíg 70 km-re Bagdadtól, Falludzsában le nem tartóztatták őket. Az angol katonák visszavonulnak az Irakból. Bevezetik a katonai bíráskodást (állítólag a Palesztin háború miatt), és betiltják a tüntetéseket.

1949.
A „Kommunista Párt” vezetőit nyilvánosan felakasztják Bagdadban, a testüket pedig otthagyják egy időre, figyelmeztetésül a rendszer ellenségeinek.

1952.
A kikötői munkások sztrájkba lépnek a magasabb bérekért, jobb szállás- és munkakörülményekért. A sztrájkolók elfoglalják a bászrai generátort, és elvágják a várostól a vizet és az áramot. De a rendőrség betör és megöli a sztrájkolókat.

Októberben „diák” sztrájk tör ki a vizsga szabályok megváltoztatásáért. A mozgalom elterjed, és tömeges lázadások alakulnak ki a legnagyobb városi központokban - közismerten: az al-Intifada. Bagdadban porig ég a rendőrállomás és az Amerikai Tájékoztatási Iroda (American Information Office). A katonai vezetés átveszi az irányítást, és bevezeti a hadiállapotot. Az intézkedéseket tömeges letartóztatások, és újság betiltások kísérik. A katonai akcióban 18 tüntetőt ölnek meg.

1954.
Irak-USA katonai egyezmény.

A politikai pártok betiltása. A kormányhatározatok megengedik a minisztertanácsnak, hogy embereket deportáljanak kommunizmus, anarchizmus, és idegen hatalmak javára való kémkedés vádjával. (8) A rendőrség új egységeket állít fel a gyűlések megakadályozására. (9)

1956.
Egyiptom államosítja a Szuezi csatornát. Anglia, Izrael és Franciaország katonai támadást indít Egyiptomban. A kormány bezárat minden kollégiumot és középiskolát Bagdadban, mint a tüntetések, sztrájkok és lázadások terjesztőit. Két lázadót halálra ítélnek a rendőrséggel való összecsapás után al-Havy városának déli részén.

1958.
Az országban állandósul a társadalmi nyugtalanság, - júniusban 43 rendőr és nem tudni hány tüntető hal meg egy 3 órás összecsapásban Divanijában.

Egy hónappal később az államellenes harcoknak a fejlődése és általánossá válása véget vet a régi monarchikus uralomnak, mely képtelen a társadalmi béke kikényszerítésére. Kitört a "július 14-i forradalom". Néhány alternatív burzsoá frakció, a “Szabad tisztek”, hogy megelőzzék a komolyabb forradalmi fejlődést, puccsot hajt végre. A királyi család összes tagját és a női ruhában menekülő Nuri Szaidot kivégezik, "leleplezik" az imperializmust és kikiáltják a köztársaságot. Ez egy egyértelmű kísérlet a forradalmi düh mederbe terelésére, amely végül is nem tudja megállítani a mozgalmat. Ellenkezőleg, a proletariátus erősebbnek érzi magát és független kezdeményezéseket tesz: tömegek szállják meg az utcákat, megölnek pár amerikai üzletembert és kivégeznek egy jordán minisztert. Proletárok fizetés nélkül szereznek élelmet a boltokból és akcióikat megvédik azzal, hogy a pénzt idejétmúltnak nyilvánítják. Hogy meggátolja a forradalom továbbterjedését az új kormány kijárási tilalmat vezet be. De az elég világos, hogy ezek a köztársasági burzsoák, anti-monarchista puccsuk ellenére, még nem képesek lecsendesíteni a helyzetet. Ez további balratolódást idéz elő. Rövid hatalmi harc után az új kormány elnöke Abdel Karim Kasszem lesz, őt támogatja a sztálinista Iraki Kommunista Párt és más balos szervezetek. Az iszlám hatalma erősnek látszik , de nyilvános kifejezést kapott a vallásellenesség (pl. Korán égetés). A proletárok nem várják meg, amíg Kasszem beváltja földreform ígéreteit, és délen a saját kezükbe veszik a dolgok irányítását. Kutban és Amarában kifosztják a földbirtokosokat, házaikat felégetik, megsemmisítik a számlákat és a nyilvántartásokat. A lázadás közel-keleti továbbterjedéstől való félelmében 24 óra elteltével az USA 14 000 tengerészgyalogost küld Libanonba, az angol hadsereg pedig ejtőernyősöket dob le Jordániában. Az Irakban zajló lázadás elleni közös USA/UK invázió azonban megbukik, és mindkét állam kénytelen elismerni, hogy Kasszem kormánya nagyobb eséllyel tudja kezelni a helyzetet.

1959.
A baathisták (10) és a nacionalisták kommunistaellenes földalatti osztagai IKP képviselőket, és radikális munkásokat végeznek ki. 1961-ig több mint 300 embert ölnek meg így Bagdadban, és kb. 400-at Moszulban. Arab nacionalista tisztek Savaf ezredes vezetésével sikertelen puccsot kísérelnek meg a kormány ellen Moszulban. A proletár ellenállás kerekedik felül, a gazdagokat megtámadják, házaikat kifosztják. Hasonló helyzet alakult ki Kirkukban, ahol 90 tábornokot és kapitalistát (földbirtokost) ölnek meg az erőszakos összecsapásokban.

1960.
Kasszem fokozatosan szembe kerül a pártokkal, először az IKP segítségével a nasszeristákat, a baathistákat és a mérsékelteket távolítja el a hatalomból majd novemberben a bolsevikokra is sor kerül.

Kasszem szigorúan elbánik a radikális ellenállókkal. 6000 militáns munkást bocsát el állásából. Néhány KP tagot halálra ítél a kirkuki összecsapásokban játszott szerepük miatt. De ennek ellenére az IKP - Moszkva (11) ösztönzésére - továbbra is a kormányt támogatja.

1961.
Kitör a kormány és a kurdok közötti háború, amely megszakításokkal 1975-ig tart. (12) Az első évben 500 települést bombáz az Iraki Légierő, ezzel 80 000 embert űz el lakhelyéről.

Irak bejelenti igényét Kuvaitra. (13) Erre Anglia Kuvaitba küldött csapatokkal válaszol.

1963.
Januárban államcsíny dönti meg a Kasszem rezsimet. Az államcsíny az iraki nasszeristák és az iraki baathisták összefogásának eredménye. Először kerülnek hatalomra a baathisták. (14)

A Baath egyre jobban megerősíti az USA-val való kapcsolatát. A puccs közben a tüntetőket tankokkal löveti szét, ez a bevezetése egy olyan időszaknak, mely alatt több mint 10 000 embert bebörtönöznek, és még többet kínoznak meg. A CIA segít kémkedni a kommunisták és a radikálisok után, hogy rajtuk üthessenek. Ráadásul a 149 hivatalosan kivégzetthez képest több mint 5000 embert öl meg a terror, és sokakat élve tömegsírokba temet.

Megszületik a Forradalmi Parancsnoki Tanács (FPT), melynek első elnöke Abdel Szalam Aref nasszerista ezredes.

Az új kormány folytatja a kurd háborút: tankokkal, tüzérséggel, légierővel löveti őket, letarolja falvaikat.

Novemberben Aref - az egyiptomi arab nacionalista Nasszer támogatásával - eltávolítja a hatalomból a Baathot.

1967.
A „Kommunista” Párt szétválása után az egyik csoport vezetője, Aziz al-Hajj, Che Guevara és a maoisták hatására gerillaháborút kezdeményez az állam ellen. Az egyes kapitalisták orvgyilkosokkal való kivégzésétől kezdve a fegyveres harcok széles skáláját használják.

1968.
Ismét a Baath Párt kerül hatalomra. Az FPT Ahmed Hasszan al-Bakr tábornokot nevezi ki köztársasági elnöknek, kormányfőnek és hadügyminiszternek. A Baath szisztematikusan foglalja el az államapparátus minden területét, ami képessé teszi arra, hogy több mint 30 évig hatalmon maradjon. Ezzel kezdetét veszi a tikriti (15) klán (szunnita nagycsalád) uralma, amely Irak történetének leggyilkosabb időszaka.

A Baath csapata, a Nemzeti Gárda (16) letöri a tüntetéseket és sztrájkokat. Novemberben két sztrájkolót lőnek agyon egy Bagdadhoz közeli növényiolaj-gyárban, és másik hármat ölnek meg az oroszországi proletárforradalom emlékére szervezett tüntetésen.

1969.
A rezsim elkezdi a kommunista gyanús elemek összeterelését. A gerillamozgalom megbukik, sok tagját halálra kínozzák. Aziz al-Hajj áruló lesz - mindent letagad a TV-ben, később ő az iraki nagykövet Franciaországban.

A légierő kurd területeket bombáz, azonban a fennálló katonai patthelyzetet egy év múlva, Szaddam Husszein (17) a kurd Demokrata Párttal kötött egyezménye változtatja meg. A korlátozott autonómiáért cserében a KDP vezetői megegyeznek, hogy a peshmerga (18) harcosokat beintegrálják az iraki hadseregbe.

1973.
Irakban államosítják az olajipart.

1974.
Miután a SZU nyomást gyakorol rá, az Iraki Kommunista Párt, a Baath-tal és a KDP-vel együtt létrehozza a Haladó Nemzeti Frontot. Ahol a tagok az FPT-t kivéve minden állami szervezetben reprezentálva vannak. Tehát az ország ellenőrzése a Baath kezében marad.

A kurd autonómiatörvényhez kapcsolódó viták miatt a KDP-vel kötött egyezmény felbomlik, és újra kitör a háború Kurdisztánban (19). A KDP elveszíti (eddigi) hagyományos szövetségeseit mert az IKP és a SZU, most már a Baath-ot támogatja. Ehelyett, az USA-tól és az iráni Sahtól kérnek és kapnak is segítséget. Ugyanakkor a kurd fegyveres erők egy része szembefordul Barzánival és a kormány mellé áll.

A Baathisták napalmbombákat vetnek be kurd városokban: Halabjában és Kalalzéban.

1975.
Az iraki hadsereg tovább folytatja a „kurdok” lakta proletár területek bombázását, Kula Duzban 130, Halabjában 43, Galalában 29 ember halálát okozza áprilisban.

Irak és Irán megköti az Algíri Egyezményt, Irak visszavonja a segítséget az iráni kurdoktól és más Sah-ellenes erőktől, ennek fejében, Irán nem támogatja többé az iraki KDP-t. Határainak lezárásával és fegyverszállítások leállításával, utat nyit az iraki hadsereg kurdisztáni hódításának. A felkelés elbukik, és a kormány reformokat léptet életbe a térségben, (infrastruktúra fejlesztése, agrárreform, utak erőművek építése stb.)

1978.
Újra felszínre kerül az IKP és a Baath közti antagonizmus, s az összeütközésből az utóbbiak kerülnek ki győztesen. (Ettől kezdve nincs aktualitása a többpártrendszernek Irakban)

Tömeges letartóztatások kezdődnek a rendszert bíráló IKP tagok ellen, akik közül 12-t kivégeznek a hadseregben folytatott politikai tevékenységük miatt. Mindenféle nem Baathista politikai aktivitást (akár egy politikai lap elolvasása), letartóztatás, és halálos ítéletet követ. Általános sorozást vezetnek be, ami minden politizáló felnőtt férfit halállal fenyeget.

1979.
Szaddam Husszein lesz a köztársasági elnök.

1980.
Kitör az Irak és az új Iráni rezsim közötti (melynek vezetője Khomeiny Ayatollah) háború. A probléma középpontjában határ-viták állnak és az, hogy nehogy az „iszlám” forradalom réme megfertőzze Irakot és az öböl államokat. Irán iraki városokat kezd bombázni: Kanakint, Mandalit, Irak pedig bombázó különítményt küld Teheránra.

1982.
A kurd területeken kormányellenes felkelések zajlanak. A kormány határozatot hoz, hogy minden dezertőrt (a hadseregből 5 napnál tovább hiányzó katonát) ki kell végezni.

Az iraki hadsereg a déli mocsarak térségébe küldi nehéztüzérségét és a légierőt, hogy a letarolják a dezertőrök ezreit és támogatóikat. A lázadók nem pusztán a háború elől menekülnek, hanem szabotázsakciókat szerveznek (pl. Egy egész fegyverarzenált felrobbantanak nem messze Amarától). Douruban felfegyverzett lakosok megakadályozzák a rendőrséget abban, hogy azok házról-házra járva dezertőröket keressenek. Kasemnél (egy hasonló területen) felfegyverzett lázadók megütköznek a katonasággal. A lázadókat támogató településeket lerombolják, lakosait lemészárolják.

1984.
A háború alatt egyértelműen kiderül, hogy az USA Irakot támogatja, ami kitűnik a két ország diplomáciai kapcsolatainak visszaállításából. (20) Iraknak elfogadott haditervei voltak Franciaországból, rakétái a SZU-ból. Szaúd-Arábia és Kuvait anyagilag támogatja az iraki háborús erőfeszítéseket. A nyugati és a keleti blokk egy óhajban egyesült: látni, ahogyan Irak megkurtítja, Irán és az iszlám fundamentalizmus terjeszkedését.

A háborúban 57 ország szállít fegyvereket a háborúzó feleknek, 27 mindkettőnek.

1985.
Elkezdődik a „Városok háborúja”, Irak és Irán egymás fővárosaira lőnek ki rakétákat. Az iraki hatóságok „kurd” tüntetők gyerekeit tartóztatják le Szulejmániában, hogy szüleik a bíróság előtt megjelenjenek. Később az így elfogott szülők (tüntetők) közül több tucatot kivégeznek.

1986.
A franciák, amerikaiak, szovjetek gazdasági, tudományos és technikai szerződéseket kötnek Irakkal.

1987.
Májusban dezertőrök vezetésével felkelés robban ki a kurd Halabjában. Egy szemtanú beszámolója szerint; „a kormányerőket megbuktatták, a rendőrséget és a hadsereget megfutamították a proletárok kezébe került a hatalom. Csak tankok és páncélozott hadosztályok segítségével tudták leverni a lázadókat.” Emberek százait ölik meg amikor a lázadás megbukik.

1988.
Dezertőrök elfoglalják a Halabjához közeli Sirvant. Az iraki légierő bombákkal és rakétákkal lerombolja a várost. Először az irániak bombázzák Halabját, majd május 13-án az iraki kormány vegyi fegyvereket vet be a város ellen, ezzel több mint 5000 proletárt öl meg. A lakosok a mészárlás előtt megpróbálnak Irán felé elmenekülni, azonban ezt a kurd nacionalista pesmerga megakadályozza.

Az USA egy tartályhajót ért támadást követően hadihajókat vezényel az öbölbe. 1981-től 543 olajszállító ellen történik támadás (420 halott 425 sebesült). Az USA Flottája gyakorlatilag az iraki oldalt segíti.

Az amerikaiak lelőnek egy iráni utasszállító repülőgépet - 290 halott.

Augusztusban Irak és Irán tűzszünetet köt, amely véget vet a háborúnak. A tűzszünet megkötése után Bagdad a csapatait Kurdisztánba irányítja…

A britek titkos egyezményt kötnek Irakkal a fegyverembargó lazításáról.

1990.
Júliusban az angol kormány támogatja a Mátrix Churchill társaságot, hogy bombák és lőszerek gyártására alkalmas technikát exportáljon Irakba. A következő hónapban Irak megszállja Kuvaitot.

1991.
Januárban az amerikai hadsereg, Anglia és a „Szövetségesek” támogatásával megindítja a „Sivatagi Vihar” hadműveletet, amely támadás Irak és a Kuvaitban lévő iraki csapatok ellen.

A hadműveletek során a Szövetségesek mindössze 131 katonát veszítenek (sokat közülük baráti tűzben), a 250000 irakival szemben.

Az amerikaiak - Norman Schwarzkopf nyilvános kijelentése ellenére - fegyvertelen önmagukat feltétel nélkül megadó iraki sorkatonákra és civilekre támadnak, miközben Kuvaitból visszavonulnak. A háború befejezése előtti napon a bászrai országúton civileket és fegyvertelen katonákat mészárolnak le – ahogyan egy jókedvű pilóta nevezte „kacsavadászatban”.

Sok civilt ölnek meg a bagdadi Amirija bunkernél, amely emberek százait védi, addig ameddig direkt be nem célozzák két rakétával.

Februárban és márciusban az egész országra kiterjedő kormány ellenes proletárfelkelések zajlanak. Az elsőként Délen kirobbanó zendülések példáját követik a kurd területeken. Rendőrőrsök, katonai helyőrségek, kormányépületek dőlnek le és válnak fáklyává. A boltokat kifosztják. Az élelmiszereket szétosztják. Északon Szulejmániában a lázadók megtámadják a börtönöket és kiszabadítják a rabokat, aztán megrohamozzák a titkosrendőrség főhadiszállását, ahol korábban sokakat megöltek és megkínoztak. A baathista tiszteket és titkosrendőröket megölték. Néhány területen önszerveződő munkástanácsok (sura) vették a kezükbe a dolgok „irányítását”. Saját rádióállomást, elsősegélyhelyeket, véradóállomásokat és a kormánycsapatokkal szembeszállni képes milíciát állítottak fel.

Bagdadban a háború alatt a katonák tömegesen dezertálnak a központi laktanyából, azokat a tiszteket akik megpróbálják ebben megakadályozni őket lelövik. A város két kerületében Al Sourahban és Al Sho’elaban a dezertőrök és támogatóik kezébe kerül a közvetlen ellenőrzés.

A déli lázadások leverése után (amit a szövetségesek a bászrai országúti akciói megkönnyítnek ) a kormányerők Kurdisztánra koncentrálnak. Áprilisban visszafoglalják Szulejmániát, de a lakosok a hegyekbe menekülnek.

A nyugati média a lázadásokat, északon a kurd nacionalisták, délen pedig a síiták felkeléseként tünteti fel, ami azonban a valóságban a proletártömegek felkelése volt. A legfontosabb kurd pártok (a KDP és a KHU) szemben a lázadások radikális irányvonalával megpróbálják lerombolni a sura mozgalmat, és közvetlenül a lázadások után bejelentik, hogy Szaddammal egy új megegyezésről tárgyalnak.

1991-99.
Habár a közvetlen hadműveletek befejeződnek a háború más formában ugyan – szankciókkal -, de tovább folytatódik az iraki proletárok ellen. A szövetségesek bombái által szétrombolt vízellátás és csatornarendszer megjavítását a szankciókkal megakadályozzák. Mindez vérhas-, kolera-, és tífusz-járványhoz vagyis baktériumháborúhoz vezet. Az ENSZ adatai szerint 1997-ben 1.2 millió ember - közülük 750000 öt éven aluli gyerek - hal meg, mert nem megfelelő az élelmiszer és a kórházi ellátás.

1996.
Az Egyesült Államok 27 rakétát lő ki iraki célpontokra.

1998.
Februárban erős angol amerikai katonai felvonulás az Öbölben, új háborúval fenyegeti Irakot. Ez alkalommal a fegyveres konfliktus elmarad, az utolsó pillanatban ENSZ fegyverzetellenőrei megérkeznek Irakba.

Október 1.-én 119 irakit és 3 egyiptomit végeznek ki a Bagdadhoz közeli Abu Ghraib börtönben. Közülük 29-en a hadsereg tagjai voltak, 50-et pedig az 1991-es Öböl Háborút követő lázadásokban való részvétel miatt börtönöztek be. Ez a tömeges kivégzés folytatása a kormány egy évvel korábban meghirdetett „börtönök kiürítése” kampányának melyben kb. 2500 rabot végeznek ki.

Decemberben Fegyverzetellenőrök kiutasítását követően Az USA elindítja a Sivatagi Róka Hadműveletet (Operation Desert Fox). Négy nap alatt 600 légi bevetést hajtanak végre, és 400 rakétát lőnek ki Iraki célpontokra. A brit légierő szintén részt vesz a légitámadásokban. Irak szerint ezrek haltak vagy sebesültek meg a támadásokban.

1999.
Márciusban – a gyanú szerint kormányügynökök - megölik Mohammed Sadiq al-Sadr Ayatollaht Irak legöregebb síita vallási vezetőjét. Egy nagyméretű lázadást százak megölésével és tömeges kivégzésekkel fojtanak el Bászrában.

A nyugati katonai támadások tovább folytatódnak, látszólag az iraki légvédelem ellen. A eredmény: Áprilisban két ember hal meg amikor a nyugati repülők bombáznak Kadisszia tartományban. Négy embert ölnek meg amerikai repülők Moszulin melletti északi repülés tilalmi zónában. Májusban négy embert ölnek meg Bászra tartományban hárman egy parasztházban halnak meg Kurnában, és tizenkét embert ölnek meg Moszulban…

Notes

1. A szövegben több esetben előforduló törzs, törzsi lázadás fogalmakhoz kapcsolódva szeretnénk leszögezni, hogy: önálló törzsi közösség a kapitalista társadalomban nem létezik. Mivel a kapitalista társadalom minden összefüggését az osztályviszonyok határozzák meg az úgynevezett törzs stb. megfogalmazások is csak ezen összefüggés alapján értelmezhetők. A törzsi kötelék, ha működik, akkor lényegében nem a kapitalista termelési és társadalmi viszonyok mellett és ezzel párhuzamosan, hanem, azoknak szigorúan alárendelve működik.

Önálló törzs stb. létének igazolása a burzsoázia osztályérdeke. Funkciója lényegében nem más, mint a proletariátus osztályának megosztása, ami konkrét esetekben az adott események lázadások, felkelések, összességében pedig az osztályharc befogására irányul. A forradalmi, - a kapitalista rendszer elleni - eseményekben a törzsi jelleg hangoztatása a nemzet, vallás, család stb. mellett egy osztályunk megosztására irányuló újabb tényező. A kapitalizmus (burzsoázia) osztályérdekeik helyett álérdekeket (törzsi stb.) próbál rákényszeríteni a rendszer ellen lázadó proletárokra, hogy valódi céljaikat (a kapitalizmus megdöntése) hamis célokkal helyettesítsék.

2. A kurdok különféle iráni nyelvű nomád csoportok laza halmazából alakultak ki, ma is számos és egymás számára is érthetetlen nyelvjárást beszélnek. Habár voltak kísérletek a kurd írásbeliség megteremtésére, egységes köznyelvről és irodalmi nyelvről nem lehet beszélni. A szokásaikban és kultúrájukban az araboktól teljesen különböző - részben még nomád, de részben már falusi és városlakó - kurdokat tehát nem olyan egyszerű egységes nemzetnek, vagy etnikumnak tekinteni. Ebből kiindulva az is felvetődik, hogy a kapitalizmusnak nem más a célja, mint kreálni egy új nemzetet, hogy a lázadásokat nacionalista befogás alatt tarthassa, azáltal, hogy közös zászló alá vonja a kurd proletariátust és a kurd burzsoáziát.

Két meghatározó kurd nacionalista szervezet; Maszúd Barzani Kurd Demokrata Pártja (KDP), és a Dzsalal Talabani vezette Kurd Hazafias Unio (KHU). Amelyek saját érdekeiknek megfelelően hol közösen, hol egymás ellen lépnek fel.

3. Royal Air Force (Angol Királyi Légierő)

4. 1923-ban lépett hivatalba az első Munkáspárti kormány Angliában Ramsay McDonald vezetésével.

5. A kirkuki „örök tüzeket” (a földből kiáramló és meggyulladt földgáz) már 4000 éves írásos feljegyzések említik.

6. Nuri asz-Szaid, volt török zsoldostiszt, aki hol miniszterelnök, hol szürke eminenciás, de valójában Irak tényleges uralkodója. Semmilyen eszköztől nem riadt vissza, hogy az angolok bizalmát élvezhesse, sorozatos letartóztatások, bírósági tárgyalás nélküli tömeges kivégzések ellenére mégis hat felkelés volt ellene. 1958-ban a Szabad Tisztek kivégezték.

7. Iraki „Kommunista” (bolsevik!) Párt (IKP): 1934-ben alakul, 34-71-ig illegálisan ill. féllegálisan működik, kivéve 58-60-ig. 71-78-ig legálisan működik és a Baath hatalmat támogatja. Valódi szerepe, (mint minden bolsevik pártnak) - forradalmi frázisaik ellenére, - végeredményben a kommunista tevékenység befogására, a kommunisták félrevezetésére és megtévesztésére irányul.

8. Nuri Szaid hírhedt 89/a. törvénycikke, amely értelmében e szervezetek tagjait halállal büntették.

9. A rendőrség 24000 besúgót fizet ebben az időben.

10. Baath: Arab Újjászületés Szocialista Pártja. 1947-ben alapították szíriai nacionalisták Michel Aflak vezetésével az arab egység, felszabadulás és „szocializmus” elvein. 1954-ben alakult iraki részlege 1968-ban került hatalomra Bagdadban.

11 Az 1955 évi megszakítás után, 1958-ban állítja helyre Irak a Kapcsolatait a Szovjetunióval.

12. Kasszem az első ígéreteket követően végig a kurdok beolvasztására törekedett.

13. Kuvaitot 1899-ben Anglia szakítja el a baszrai területtől és alapít sejkséget, amelyet 1961-ig védnökség alatt tart. Az önálló állam megalakulását azonnal egy Nagy-Britanniával létesített szerződés kísérte. Kuvait ekkor évi több mint 80 millió tonna nyersolajat termel, kétszer annyit, mint Irak.

14. A Kasszemet megbuktató ún. Szocialista Tömb nevű csoportosulást a Baath, az Isztiklál Párt, az Arab Nemzeti Mozgalom és az Aref-testvérek vezette katonatiszti csoport alkotta.

15. Tikrit: Szaddam Husszein egykori szülőfaluja, ma százezres város. Innen származnak azok a szunnita tisztviselők, akik meghatározzák a hadsereg, a rendőrség, a biztonsági szolgálat és az államapparátus kulcspozícióit. Az iraki legfelsőbb vezetésben több mint 2000 tikriti van.

16. Nemzeti Gárda: Kasszem megbuktatása után megalakult Forradalmi Parancsnoki Tanács hozta létre militáns baathista fiatalokból. A fő feladata a megdöntött rendszer híveinek és a kommunisták üldözése volt.

17. Szaddam Husszein: (1937-200?) 1964-től a Baath Párt regionális szervezetének főtitkára. 1979-től az Iraki Köztársaság és a Forradalmi Parancsnoki Tanács elnöke…

18. Pesmerga (halálra szánt): „Harcos”, „gerilla”, akiknek a legnagyobb része nacionalista szervezetekhez tartozik, de akadnak köztük, akik az osztályalapon harcolnak.

19. Habár az iraki kormány csak északi tartományokról hajlandó beszélni, a helyi lakosság, a „kurdok” Kurdisztánnak nevezik a területüket.

20. Az USA – miután elveszíti közel-keleti érdekeinek legfőbb védelmezőjét, az iráni Sahot - figyelmét Irak felé fordítja. A háborúban Irak képviseli az amerikai érdekeket, amiért az USA ki is fejezi „háláját” Szaddamnak.


OL.HU.7.5 AZ IRAKI OSZTÁLYHARC XX. SZÁZADI KRONOLÓGIÁJA