Az albániai események fejlődésével kapcsolatban azt kell elemeznünk, hogy e küzdelem során milyen irányultságú és mélységű szakítások történtek meg. Történt-e minőségi lépés a jelen harcainak általános jellemzőihez képest? A válaszhoz visszatekintünk az általunk 1993 októberében felvázolt jellemzőkre, megvizsgálva, hogy az albániai eseményekre ráillik-e az akkori elemzés.

A szöveg első része a proletariátus erőszakos és elszánt akcióiról beszél, amelyek során elfoglalják az utcákat, erőszakosan összecsapnak az állami szervekkel és mindent kisajátítanak, amit csak tudnak.

Az albániai események megerősítik ezt a jellemvonást. A proletariátus bankokat, rendőrőrsöket, katonai főhadiszállásokat, bíróságokat, börtönöket, kormányzó pártok székházait, burzsujok házait, gyárakat stb. támadott meg, és az ellenforradalom ilyen központjai ellen intézett támadások színezték az általános fosztogatási mozgalom képét. Semmi sem maradt ezekből a helyekből, elvitték a bútorokat, vízvezetéket, kábeleket, ablakkereteket,... néhány helyen még a falakat is. A proletárok minden anyagot, amitől eddig meg voltak fosztva, visszavettek, hogy egy kicsit javítsanak életkörülményeiken és egy kis kényelmet biztosítsanak maguknak: hogy bevezethessék az áramot, a vizet és a csatornát...

A szöveg hangsúlyozza a szakítást minden olyan kategóriával, amelyekre a tőke felosztja a proletár osztályt: munkanélküli, nő, férfi stb.

Csakúgy mint Burmában, Albániában is egy szempillantás alatt eltűntek ezek a határok és a küzdelem minden szektorra és az egész országra kiterjedt.

A továbbiakban a szöveg azt a tényt hangsúlyozza, hogy nincsen látható mennyiségi fejlődés a robbanás előtt, és nem előzik meg fontos részleges küzdelmek azt a pontot, amikor a proletariátus elégedetlensége eléri a csúcspontját. Maga az a tény, hogy a küzdelem a megállíthatatlan tűzvész formájában jelentkezik, lehetetlenné teszi a régi reformista szociáldemokraták számára, hogy bármiféle befolyást gyakoroljanak a proletariátus erőszakos és döntő akcióira. Ezt erősíti az a tény is, hogy a rendőrök és a katonák (az elit egységek kivételével) nem hajlandóak a harcoló proletárokra lőni. A meglepetés hatása szintén nagyban gátolja az ellenforradalom erőinek mozgósítását.

Albániában többször tettek kísérletet arra, hogy néhány demonstrációval leszereljék a növekvő elégedetlenséget. De ezeket az próbálkozásokat brutálisan elsodorta a hirtelen kirobbanó általános, már felkelésnek nevezhető mozgalom. Mindenki azonnal felfegyverkezett és a lázadás elnyomására kivezényelt egységek visszavonulásra kényszerültek. Sőt, sok katona eldobta az egyenruhát és csatlakozott osztálytestvéreihez, kinyitva a barakkokat és segítve a fegyverek megszerzését.

Másik jellemző a konkrét követelések hiánya.

Az albániai küzdelmeket illetően az utolsó csepp a pohárban az a pénzügyi manőver volt, amellyel megfosztották a proletárokat attól a kevéstől is, amilyük még maradt. Úgy tűnik, hogy a proletárok még mindig határozottan követelik vissza a pénzüket. Másfelől, a burzsoá ellenzék a kormányban Berisha elnök fejét követeli, hogy ezzel fogja be a mozgalmat, amely az egyre jobban növekedő általános nyomor ellen küzd, és hogy átalakítsa azt burzsoá politikai játszmává: békés választások útján kíván egy másik burzsoá frakciót a kormány élére helyezni. Azonban eddig a proletárok, akik a titkosrendőrség tagjaiban osztályellenségeikre ismertek rá, nem demokratikusan javasolták azok leváltását, hanem legtöbbször egyszerűen megölték őket! A mozgalomban két konkrét követelés került a felszínre: vissza a pénzt és tűnjön el Berisha; ezen az alapon próbálja meg a burzsoá ellenzék egy demokratikus alternatívába befogni az elégedetlenséget.

Mostanáig az albániai mozgalom megfelel a jelen harcairól 1993 októberében felvázolt általános jellemvonásoknak.

De van egy pont, ahol akkori elemzésünk nem illik az albániai mozgalomra: az a jellemző, amely szerint még a harc legintenzívebb pillanataiban is olyan erős a burzsoá ideológia hatása, hogy csak egy kisebbség vesz részt az akcióban... Albániában nem ez a helyzet:

Általános volt a fegyverkezés, a fosztogatás és a direkt akciókban való részvétel - mint pl. a titkosrendőrség (SHIK) tagjaival való leszámolás. Amíg néhányan végrehajtották a direkt akciót, addig a többiek - gyakran tömegesen - védelmezték őket, megakadályozva a rendőrség odajutását a tett színhelyére. Felfegyverzett proletárok szervezték meg az utcák lezárását, hogy általánossá tegyék a védelmi rendszert... Tagadhatatlan, hogy Albániában nem csak a kisebbség vett részt a direkt akciókban.

Az is ellentmond 93-as írásunknak, hogy Albániában a burzsoázia, túljutván az első meglepetésen, nem volt képes újra a kezébe venni a helyzetet és szerencsésen (mármint a tőke számára) véget vetni az eseményeknek.

Albániában tovább ment a mozgalom, mint például Los Angelesben: a proletárok felfegyverkeztek és tovább tartott a küzdelem. Még ma is, három hónappal azután, hogy a mozgalom egész Albániában fellángolt, a proletariátus nem adta ki a kezéből a fegyvereket és továbbra sem dől be a választási ígéreteknek és a "humanitárius küldetések megvédésre" odavezényelt katonai egységeknek.

Azt látjuk, mint ahogy a szöveg állítja, hogy a burzsoázia mindent megtesz, hogy visszaszerezze uralmát a helyzet felett:

Mint mindenhol, a burzsoázia itt is megpróbálja elhitetni velünk, hogy a küzdelmeknek partikuláris és különleges okai vannak. Evvel az a célja, hogy a világ proletárjai ne legyenek képesek a küzdelmekben saját magukat felismerni.

Mint mindenhol, a burzsoázia itt is összemos mindent mindennel; százféle magyarázatba fojtja a proletár akciókat: törzsek közötti, etnikai, maffiaharcok, megpróbálja szembeállítani az északiakat a déliekkel stb.

Mint mindenhol, a burzsoázia itt is megpróbálja az egész rendszer elleni küzdelmet átalakítani reformok és a választások követelésévé.

Végül a szövegben említett utolsó fontos jellemvonás: a proletár akciók ereje és az akciókban a proletár öntudat hiánya közötti hatalmas különbség.

A mozgalom kiterjedése és az akciókban magukban világosan megmutatkozó osztálycélok ellenére - mai ismereteink szerint - nincs olyan kisebbség, amely rámutatna ezeknek az akcióknak az osztálytartalmára, és amely magában hordozná a halál rendszere elleni, a kommunista forradalomért folytatott proletár küzdelem minden meghatározottságát. Természetesen nehéz egy olyan országban megerősíteni a kommunizmus perspektíváját, ahol évtizedeken keresztül a kommunizmus nevében zsákmányolták ki a proletárokat. Mindazonáltal úgy tűnik, hogy a sajátos helyzet ellenére, amelyben a forradalmi kisebbségek könnyebben határozzák meg anarchistaként magukat (ld. Kelet-Európa), Albániában pillanatnyilag nincsenek olyan avantgard kisebbségek, amelyek a mozgalom forradalmi tartalmát és a világproletariátus küzdelmeihez való kapcsolatait hangsúlyozzák. Ezért az a ködösítés, amely szerint Albániában minden rosszért néhány vezető a felelős, akik kicsalták az emberek pénzét, és ezért a probléma a gazdaság irányításában van, hatalmas erővé válik a proletariátussal szemben.


OL.HU.4.5 Kiegészítő jegyzetek

"A jelen harcainak általános jellemzői"

című szöveghez